Intuíció a gyakorlatban

  • Main
  • Intuíció a gyakorlatban

Intuíció a gyakorlatban

Patterman Kinga
이 책이 얼마나 마음에 드셨습니까?
파일의 품질이 어떻습니까?
책의 품질을 평가하시려면 책을 다운로드하시기 바랍니다
다운로드된 파일들의 품질이 어떻습니까?
„Tudtam!” ​"Éreztem!" – kiáltunk fel sokszor, amikor beigazolódik valami, amit már előre megsejtettünk. A szembesülést pedig gyakran bosszankodás követi, hogy miért is nem hallgattunk magunkra… A belső hangot ugyanis néha (vesztünkre) figyelmen kívül hagyjuk, míg máskor nem halljuk elég tisztán ahhoz, hogy rá merjük bízni magunkat. Pedig – ha helyesen használjuk – az intuíciónk az egyik legértékesebb eszközünk lehet ahhoz, hogy jól tájékozódjunk az életünkben, és olyan döntéseket hozzunk, amelyeket később sem bánunk meg.
Ellentétben azzal, ahogy sokan hiszik, nem valami misztikus, ezoterikus dologról van szó. Az intuíció a mintázat-felismerési képességünkön alapszik: amikor valamit „előre megérzünk”, valójában tudattalanul észlelt összefüggésekre támaszkodunk. Te is sokszor használtad már az intuíciódat, legfeljebb nem fogalmaztad meg magadnak, hogy ezt teszed, vagy nem így nevezted. Ezt a képességedet azonban működtetheted célirányosabban és hatékonyabban is. Ahogy nemrégiben egy HR-konferencián is elhangzott: az intuíció tudatos használata lesz a jövő munkavállalójának egyik kulcskompetenciája. A mesterséges intelligencia is az emberi intuíció tudatos használatával válhat igazán hasznossá, biztonságossá.
Könyvemben több ezer munkaóra bevált gyakorlatait, módszereit, játékait gyűjtöttem össze, hogy lépésről lépésre megtanítsalak, miként támaszkodj biztonságosabban arra a képességedre, melyet magad szereztél meg az életutad során. Az általam megalkotott ICM (Imagine, Create, Manifest) modell intuitív intelligenciád fejlesztésében támogat, hogy az életed minél több területén egyre hatékonyabban ismerd fel és működtesd az intuíciódat. Ha pedig segítő szakember, coach, tréner vagy, akihez közel áll a téma, a gyakorlatok használatával másokat is eredményesen kísérhetsz ezen az úton.
PATTERMANN KINGA
Vezetői coach, tréner, szervezetfejlesztési tanácsadó. Több mint 25 éve dolgozik a legkülönbözőbb csapatokkal és egyénekkel, hajléktalanoktól a nemzetközi cégek felsővezetőiig.
년:
2023
출판사:
Kulcslyuk Kiadó
언어:
hungarian
ISBN 10:
6156471235
ISBN 13:
9786156471239
파일:
EPUB, 393 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2023
다운로드 (epub, 393 KB)
로의 변환이 실행 중입니다
로의 변환이 실패되었습니다

주로 사용되는 용어